Három Sziget Kalandpark


A tartalomhoz


SZEPTEMBERI NYITVA TARTÁS

HÉTFŐ
zárva

KEDD-VASÁRNAP
10:00 - 18:00
pénztárzárás
17:00


ÚJDONSÁG!

ACTION CAM BÉRELHETŐ!
Sisakra rögzített kamera, mellyel megörökítheti a kalandokat!

Kalandpark


A Tordasi Csárda helyén mintegy 15 évvel ezelőtt még egy elhagyatott, zsombékos, lápos, mezőgazdasági művelésre alkalmatlan terület volt. Az időjárástól függően hol több, hol kevesebb víz gyűlt össze a mély területen. Télen néha korcsolyázni lehetett a kisebb jégfelületen.


A 8,5 hektáron elterülő Kalandpark, Csapatépítő pályák, Sportpályák, Horgásztó, Csárda és Tájház olyan együttest alkotnak, mely lehetővé teszi, hogy tiszta, egészséges falusi környezetben, a nagyvárosoktól fél órányira egész családok, csoportok el tudják tölteni szabadidejüket.


Tordas


Fejér megye keleti részén, a Szent László patak mellett fekszik.
A település és környéke már ősidők óta lakott helynek számított, amit a környéken talált nagyszámú bronzkori és római kori lelet is igazolt. Első okmánya 1235-ben keletkezett, amikor II. András király engedélyt adott Salter vitéznek, hogy Tordas birtokát eladhassa. 1337-től Fejér és Pest megye határán az egyik határpont a tordasi kőtemplom volt.
1938-ban Tordas dán mintára az ország első Hangya Szövetkezeti mintafaluja lett.
Az utóbbi évtizedekben - köszönhetően az M7-es autópálya közelségének - a falu gyors fejlődésnek indult és jelentősen megnőtt a lélekszáma.


Távolságok:



Budapest: 30 km
Érd: 12 km
Százhalombatta: 19 km
Martonvásár: 4 km
Székesfehérvár: 33 km
Velencei-tó: 16 km



Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe